fejlec

 Rendezvényeink


MOZGÓ DIÁK Prezentációkészítő verseny 2017-2018

 

A Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolája idén is megrendezi az országos MOZGÓ DIÁK prezentációkészítő versenyét.

A kétfordulós verseny célja lehetőséget biztosítani az általános iskola 5-8. osztályos tanulóinak egy prezentáció elkészítésére, mellyel bizonyítják és fejlesztik tehetségüket, tudásukat, kreativitásukat, s egyben bemutatják iskolájuk szerepét a településük életében. Fontos cél továbbá az együttműködés elmélyítése a tehetséggondozás területén a résztvevő általános iskolák között. A versenyben iskolánként egy maximum három fős csapat vehet részt, melynek tagjai képviselik az iskolát.

A verseny támogatói: Városi Támogatási Program Kecskemét Megyei Jogú Város

Lánchíd Utcai Általános Iskoláért Alapítvány

 

  1. forduló: Iskolánk szerepe településünk életében prezentáció elkészítése és feltöltése a YouTube portálra.

 

 

A prezentáció elkészítésére vonatkozó követelmények:

 

Szeretettel várunk minden kedves résztvevőt a Mozgó Diák Prezentációkészítő versenyünkön!


Éneklő Ifjúság Minősítő Hangverseny

 

 

Kecskemét városában a Kodály örökség ápolása különösen kiemelt feladat. Az általános iskolák zenei nevelésében nagyon fontos a zene területén végzett tehetséggondozás. Kétévenként lehetőség nyílik arra, hogy a KÓTA szakmai irányításával, szakmai zsűri előtt mérettessenek meg az iskolák kórusai. Iskolánk kétévente szervezi meg és ad helyet az Éneklő Ifjúság Minősítő Hangversenynek. Erre az alakalomra a kórusok saját repertoárral készülnek, munkájukat háromtagú szakmai zsűri értékeli. A rendezvény különlegessége a koncertet megnyitó, a karvezetők kórusa által előadott mű, illetve a befejezésül a gyermekek ajkáról felcsendülő közös dal. Az elmúlt évek eredményei bizonyítják a program sikerességét.


 

Menük

Ökoiskola! boldogiskola voroskereszt mtm Tehetségpont Digitális témahét 2017 Digitális témahét 2018 Digitális témahét 2021 európai iskolagyümölcs-program NFU ESZA Széchenyi Terv Határtalanul!

Minden jog fenntartva © 2014 Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolája

Cím: 6000 Kecskemét, Lánchíd utca 18.

Telefonszám: 76/475-122

E-mail: lanchidisk@keszeiskola.hu

Készítette: Szabó András